Ugrás a tartalomra

Aktuális

Hírek az M+E-től

Interjú Péter Szabolccsal a Prodengineer Magazinban

Gondolok itt arra például, hogy milyen gyorsan reagáltunk és 2 napon belül már lehetővé vált a home office. Kiderült, hogy a kollégák milyen elfogadással voltak egymás felé, mind a helyzethez való viszonyulás, mind pedig a munka kapcsán. Úgy éreztem, hogy tényleg egy csapat vagyunk. Illetve ahogy lelassult kicsit az élet, lehetőségünk nyílt olyan fejlesztéseket, újításokat megtenni, amire eddig a napi rutin mellett nemigen jutott idő.

ProdEngineer
Hogy élte meg/éli meg a cég a vírushelyzetet?

Márciusban, ahogy elindult a vírushelyzet Magyarországon, mi is megtettük a szükséges és elvárt óvintézkedéseket: a kollégák – akiknek a munkája lehetővé tette ezt – nagyon gyorsan átálltak home offi ce „üzemmódra”. Természetesen van nálunk olyan munkakör, ami otthonról nem végezhető, így például a szervizes kollégák megfelelő és fokozott óvintézkedések mellett továbbra is folyamatosan mentek ügyfeleinkhez, amit ezúton is köszönök Nekik. Persze a 65 év feletti kollégákat megkértük, hogy saját érdekükben maradjanak otthon. Az irodában 2-3 fővel tartottunk ügyeletet, a többiek pedig otthonról vagy „terepen” dolgoztak.Mindemellett természetesen szereztünk be az irodába és a kollégáknak is kéz- és felület-fertőtlenítőket, papírtörlőket, eldobható és mosható maszkokat. Szóval igyekeztünk minimálisra csökkenteni a kontakt számot, és növelni a biztonságot.

ProdEngineer
És hogyan vészelték át a helyzetet, egészségügyileg és gazdaságilag?

Hál’ Istennek, ezidáig minket elkerült a vírus, egy kollégánk sem lett beteg és a közvetlen környezetünket tekintve sem tudunk megbetegedésről. Gazdaságilag természetesen mi sem így terveztük ezt az évet, bár a karantén alatt is történt gépeladás, számos alkatrészrendelés, illetve a szervizes kollégák leterheltsége is fokozatosan nőtt, az eddigi évek eredményeitől elmaradtunk. Ugyanakkor az elmúlt évek gazdálkodásának köszönhetően és a tulajdonosok azon szemléletének, hogy a munkatársakat a cég alapköveinek tekinti, nem bocsátottunk el senkit, és mindenki a teljes fizetését kapta és kapja a karantén során.

ProdEngineer
Ön személy szerint, hogy élte meg ezt a szituációt?

Nagyon jó és egyben nehéz kérdés. Ilyen helyzet, vagy hívjuk szükségállapotnak, még nem volt az életünk során, rengeteg bizonytalanságot hozott. Ügyvezetőként tisztában voltam vele, hogy mekkora a felelősségem. Felelősségem van a cég felé, a tulajdonosok felé, és felelősséggel tartozom a munkatársak felé, nemcsak a megélhetésüket tekintve, hanem az egészségük kapcsán is. Ki jobban tartott a vírustól, ki kevésbé, ezt igyekeztem figyelembe venni. Próbáltam a vezetőkkel egyeztetve egy kényes egyensúlyt megvalósítani, hogy működőképes maradjon a cég, továbbra is legyen bevétel, továbbra is legyen fizetés, ugyanakkor mindenki a saját komfortzónájának megfelelően dolgozhasson. Családapaként természetesen aggódtam a családomért, szüleimért,
szeretteimért! Így a személyes találkozások helyett maradtak az online”látogatások” és a telefonok. Fő a biztonság!

ProdEngineer
És hogyan látja a jövőt?

Terveztük, hogy szeptember 1-től visszaállunk teljes üzemmódra, azaz a létszám korlátozások megszűnnek a cégnél és visszatér az irodába a kereskedőcsapat és a back offi ce. Viszont az augusztus közepétől tapasztalt emelkedő esetszámok ezt felülírták, így végül úgy döntöttünk, hogy egyfajta köztes megoldást választunk, egyszerre továbbra sem tartózkodunk sokan az irodában. Természetesen, ha tényleges bejönne a sokat emlegetett második hullám és a megszorító intézkedések, akkor már megvan a működőképes forgatókönyvünk, gyorsan tudunk reagálni. Az ősz folyamán az eddigi géprendeléseket teljesítjük, beüzemelünk, számtalan folyamatban lévő ajánlatunk is van, így bizakodó vagyok az év végét tekintve. De persze meglátjuk, hogy hogyan alakul a vírushelyzet, lesznek-e ismét megszorítások. Amit nem tudunk befolyásolni, azt csak elfogadni tudjuk és megpróbáljuk belőle kihozni a legjobbat, közösen, egy csapatként!

 

 

© 2018 M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft.